Ökoiskola
Ökoiskola
ÖKOISKOLA dokumentumok
Iskolánk 2019. március 5-én a Parlamentben vehette át az Enegiahatékony Iskola díját. Az ünnepségen Áder János köztársasági elnök úr a program fő védnöke adta át a díjakat.
Energiatudatos Iskola Cím 2018
Energiahatékony Iskola Cím 2019
Iskolánkban lezajlott a 2018/2019. tanév második véradása: február 4-én. 15 osztályból 56 bátor tanuló vett részt. Közülük sokan első véradók voltak. Iskolánk dolgozói közül Gulkai László igazgató úr, Kiss Henriett tanárnő, Csarmasz János tanár úr, Boros Péter tanár úr jelentkezett e nemes, életmentő feladatra, amit ezúton is megköszönök. Kiemelem a 12. C osztályt, mivel ebből az osztályból jelentkeztek a legtöbben: 10 tanuló. A 2. helyezést - 8 véradóval- a Kk12. H osztály nyerte el. A 3. helyezett - 7 tanulóval- az 5/13. C osztály. Köszönöm az osztályfőnökök segítségét. Az egészséges vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül. Egy véradó - egy alkalommal adott vérmennyisége - három ember életét mentheti meg! Egy tanulmány azt is megállapította, hogy a rendszeres véradókat, akik évente kétszer adnak vért, kevésbé sújtják a gyakori, népbetegségnek számító egészségügyi problémák, mint például a szívinfarktus vagy a stroke.
A véradók többségét azonban sokkal inkább a jó szándék motiválja: az örömteli tudat, hogy adhat, segíthet, életeket menthet. Ráadásul a véradás előnyös folyamatokat indít be a szervezetben. A levett 4-500 milliliternyi vérmennyiség arra ösztönzi a vérképző szerveket, hogy új, friss vért képezzen.
Még egyszer köszönöm a résztvevők bátorságát és segítségét, kitűnő egészséget kívánok:
Jakabné Szényi Olga
TÚRA
Ebben a hónapban sem maradhatott ki, a most már hagyományossá vált túránk. 2018. november 24-én szombaton Hajmáskér, Veszprém között tettük meg a távot. A ködtől eltekintve minden a terv szerint sikerült. A létszámunk most is 50 fő volt. Senkit nem vesztettünk el, mindenki szerencsésen túljutott a kb 10 kilométeres szakaszon, és így megérdemelte a sport szeletet is. Idén tervezünk még túrát a Rab Mária forráshoz. A részletekről majd itt kaptok tájékoztatást.
Együttműködési megállapodás
Egy sajtótájékoztató keretében Gulkai László, a Veszprémi Szakképzési Centrum Jendrassik–Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának igazgatója, illetve Molnár Roland a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesületének elnöke aláírták az oktatási intézmény és az egyesület közötti együttműködési megállapodást. Az iskola régóta jó kapcsolatot ápol az egyesülettel, ezt a kapcsolatot szeretnék szorosabbá fűzni az együttműködési megállapodással. Az iskola közel ezer diákja közül nagyon sokan hátrányos helyzetűek, többen halmozottan hátrányos helyzetűek. Az egyesület és az iskola egymás programjait fogja támogatni, közreadni, és tanulóink segítenek az egyesület rendezvényeinek lebonyolításában az ötvenórás közösségi szolgálat keretében.
A befektetett munka mindig megtérül!
Fűszerkertünk szép termést hozott!
Mennyivel színesebb ízvilág tárul elénk, ha frissen szedett fűszert használunk az ételeink elkészítéséhez a bolti szárított helyett? Ezzel az alapötlettel fordultam a gyakorlati oktatás vezetőnkhöz, Hartmann Ferenc Tanár úrhoz, aki végig támogatta az ötletemet és segített a megvalósításban. Az már csak hab a tortán, hogy az iskolánkban van egy kertész végzettségű kolléga Vass Zoltán, akinek szakmai tapasztalata a kertépítés során nagy segítségemre volt. Ezúton is szeretném megköszönni Vass Zoltánnak, Molnár Jánosnak hogy mindenbe számíthattam rájuk. Az ő munkájukat dicséri fűszerkertünk őre ZOLJÁN megalkotása, aki vidámabbá teszi az arra járó diákok mindennapjait. Hogy is indult a történet? Két évvel ezelőtt az akkori kilencedikes szakács osztály lelkesen ültette el az első palántákat. Jó volt látni, hogy örömmel gondozzák, öntözik a kis növényeket. Akkor még kísérleti szándékkal csak pár növényt ültettünk. Idén tavasszal tovább terjeszkedtünk és már több mint tízféle (zsálya, babér, rozmaring, chili, lestyán, kakukkfű stb) hozott bőséges termést. Az őszi betakarítás is megtörtént diákokkal leszedtük, leszárítottuk és elcsomagoltuk. Természetesen folyamatosan jönnek az újabb ötletek (komposztáló, sziklakert, ehető virágok..) amiket a közeljövőben szeretnénk megvalósítani.
Hartman Andrea
szakoktató
Energiatudatos Iskola
Iskolánk az "Energiatudatos Iskola" megtisztelő címet nyerte el az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft által működtetett "Virtuális Erőmű Program"-ban. A díjat Gulkai László igazgató úr vette át 2018.09.20-án az Innovációs és Technológiai Minisztériumban. Köszönet Jakabné Szényi Olga tanárnőnek a programmal kapcsolatos sok-sok szervezőmunkáért, közreműködésért.
Mészáros László
igazgató helyettes
"Kis kacsa fürdik fekete tóban"
A Fenntarthatósági témahéten iskolánk belső udvarán az Erdők Nemzetközi Napján avattuk fel a szabadidőparkunkat. A "megfáradt" diákok és tanáraik számára kialakított parkban vizes élőhelyet hoztunk létre, ahol a "jendrigók" ( jendra feketerigója) is csillapíthatják szomjukat a nyári melegben. Alkalmas az óraközi szünetek hasznos eltöltésére. A sziklakert és a park növényei üde színfoltot jelentenek a mindennapi munka során. A kerti tavacska egyenlőre még növényzetre és halakra vár, remélem a jövő hónapban tovább szépül és fejlődik a szabadidőparkunk.
TeSzedd!
Március 18-24. között - a fenntarthatósági témahéten - az egész ország összefogott környezetünk megtisztítása érdekében. Veszprém megye országosan a legaktívabbak között szerepelt. Iskolánkból négy osztály: Kk12. H, Kk 12. F, Kk13. H, 11. B tanulói /40 fő/ csatlakoztak március 20-án az önkéntes szemétszedési akcióhoz - a veszprémi Tüzér utcában - Seregélyes Zoltánné és Jakabné Szényi Olga tanárnők vezetésével. Elszomorító, hogy mindent kidobálnak az emberek: autóalkatrészeket, háztartási szemetet, műanyag -, építési -, fém hulladékokat, üveg törmelékeket, amelyeket ott hagytak az erdőben, az utak mentén . A szemétszedés végén a TeSzedd emblémával megjelölt zsákokat a Noszlopy Gáspár Gimnázium előtt hagytuk, amelyeket a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató szállított el. Számunkra öröm, hogy hozzájárulhattunk az akció sikeréhez.